A pandémia olyan folyamatokat indított el, amelyek alapvetően eltérítették a nemzetgazdaságokat a korábbi pályájukról, nem csupán gazdasági, hanem társadalmi szempontból is. Általános szakértői konszenzus mutatkozik arról, hogy az elmúlt néhány évtizedben tapasztalt gyors fogyasztásbővülésre épülő gazdasági növekedés a jövőben a jelenlegi formájában nem lesz fenntartható, annak káros externáliái miatt. A tanulmány 5 metszetben vizsgálja meg a válság előzményeit és következményeit a fenntarthatóság szempontjából. 

A járvány első hullámai alatt bekövetkezett gazdasági recesszió tompítását célzó intézkedések eredményeképpen megnövekedett GDP arányos adósságállományait vizsgálva megállapítható, hogy néhány EU tagállammal ellentétben (például Görögország) Magyarországon 2020-ban a  GDP arányos államadósság szint szinte teljes egészében a megnövekedett adósságállományok eredménye, mivel az áremelkedés (5,5%-os GDP-deflátor) növelte, a GDP volumenének az 5%-os visszaesése pedig majdnem ugyanilyen mértéken csökkentette a folyó áras GDP-t. 

Külön fejezet foglalkozik a válság alatt foganatosított szociális intézkedésekkel európai összehasonlításban. A társadalmi vita középpontjában az áll, hogy az embereket ugyan meg kell tartani állásukban, ugyanakkor viszont lehetővé kell tenni a piaci erők hatékonyabb gazdasági működtetését is. Egyes országokban ennek a vitának mindkét oldalán a szociális partnerek is megjelentek, ami a hatékony és előremutató párbeszéd érzékelhető jele. Magyarországon a szociális partnerek a német ‘Kurzarbeit’ mintájára csökkentett munkaidős bértámogatási programot szerettek volna bevezettetni az álláshelyek megőrzésére, de a véleményük nem volt elegendő mértékben figyelembe véve a kormányzati döntések során. Az elégséges kormányzati támogatások hiányában a rendkívül rövid, három hónapos munkanélküli segély időtartamának meghosszabbítását egyöntetűen szorgalmazták a szociális partnerek. 

A kutatás során nagy hangsúlyt fektettünk a magyar gazdaság versenyképességére. Régiós összehasonlításban egy olyan kép rajzolódik ki, hogy 2010 után Magyarország számára minden adott volt, amellyel ár- és bér versenyképességi előnyét növelni tudta. Ennek ellenére a reálfejlettségben mért fejlődésünk egyáltalán nem volt kimagasló, ami az innováció, a digitalizáció és a hazai, valamint a külföldi vállalatok közötti termelékenységbeli különbségeknek tudható be. Külön fejezetben dolgoztuk fel a digitalizáció jelenét és jövőjét hazánkban. A felnőttoktatás, továbbképzés technikájában, eszköztárában és a megcélzandó tudást illetően egyaránt fontos szerepet kell kapniuk a digitális megoldásoknak. A 24. órában vagyunk ahhoz, hogy elkezdjük valamennyi generáció számára az EU által is szorgalmazott, a digitális készségek elsajátítását, folyamatos bővítését magába foglaló digitális oktatási ökoszisztéma megvalósítását. 

Versenyképességben való lemaradásunk miatt alakult ki a magyar gazdaság más, külföldi vállalatok beszállításaitól való függősége is, amely feltárásának tanulmányunk külön fejezetet szentelt. Az elemzés rávilágított a korábbi tanulmányokban kevésbé hangsúlyozott Oroszországgal, Lengyelországgal és Hollandiával szembeni függőségre. A legfőbb kockázatokat a kínálatoldali effektusok jelentik, a beszállítói oldal (értékesítési szerkezettől eltérő értelmezést kívánó) diverzifikáltságára nagyobb figyelmet kell fordítani. A globális értékláncoktól való függőségünk kontrollálásának, csökkentésének sokkal inkább ez, semmint a koronavírus válság nyomán több helyütt felerősödő, a nemzetközi értékláncoktól való elfordulás, a túlzott mértékű önellátásra való törekvés, bezárkózás jelenthetik a hatékony eszközét. 

A hazai vállalatok válság előtti helyzetét dolgozza fel a tanulmány következő része, amely rávilágított, hogy 2019-ben a hazai vállalatok átlagosan egészen válságálló állapotban voltak. Még a leginkább érintett idegenforgalmi ágazat vállalatait is relatíve kedvező pozícióban érte a leállás. Mivel a legtöbb bajba jutott vállalat érdemi segítséghez jutott, így a válság alatt megszűnt cégek aránya jóval kevesebb volt, mint például Csehországban, ahol a szokásos szám duplája volt a megszűnt vállalkozások száma a járvány alatt. A hazai cégek eladósodottsága 2019-ben nem volt kedvezőtlen, és a 2020-as aggregált adatok is azt mutatják, hogy a vállalatok adósságállománya tovább csökkent. 

A tanulmány utolsó fejezete a klímaváltozásra adott válaszok tárgykörét dolgozza fel. Az EU klímastratégiája a járványtól függetlenül is ambiciózus célokat tűzött ki, majd ezek betartására ösztönözve a gazdasági újraindítási alapokhoz kötötte a tervek megvalósításának egy részét. A cél az üvegházgáz-kibocsátás 55%-os visszafogása 2030-ig. Ennek jegyében a kibocsátás-kereskedelmi rendszer által lefedett és azon kívül álló szektorokban egyaránt fokozná a kibocsátáscsökkentés ütemét, szigorúbb célértéket határozna meg a megújuló energiaforrásoknak az energiamixben való arányát illetően. Ennek legfőbb eszköze az energiaadók reformja, vagy – 2026-tól – a karbonvám bevezetése. Az EU-s szintű karbonsemlegesség elérésének eszközei (mint például a szén kivezetése az energiatermelésből) azonban nem minden tagállam számára elfogadható, mivel főleg a kelet-európai országok gazdasága épül leginkább azokra az ágazatokra, amelyeknek drasztikus változásokat szükséges eszközölni (például járműipar).